Unom a banánt

Tíz éve már, hogy tudatosan élem az életem. Tudatosan követem az igazság ösvényét figyelve a megfelelő kommunikációra. A tíz év alatt eljutottam többek között oda, hogy unom a banánt. Unom, hogy a világ nem érti ezt, nem érti az igazságot, az őszinteséget. Keményen bele tudok fáradni az igazság fenntartásában, mikor a környezet hajlik a hazugságra, az igazság elkenésére és a megjátszásra. A tíz év alatt az élet különböző szegmenseiben magas fokra fejlesztettem a tiszta beszéd mesterségét, ami rengeteg csatát hozott az életembe, miket boldog újraegyesülések és megbocsájtások nyugtáztak. Büszkeséggel tölt el, hogy az utam során kifinomult a beismerő képességem, aminek hála az elveszettnek hitt, 20 éves ismeretségemről végre lemosódott az ostoba, félreértésen alapult, félelem generált rombolás okozta foltok. Ez az egy is bizonyítja, őszintének lenni érdemes, de meg kell tanulni hozzá kifejezni. Az elmúlt 10 évnek és a nyomorúságos tinédzser koromnak köszönhetem, hogy egyenes gerinccel tudok állni, minden egyes csatám során, amit szívemhez közelállókkal vívok, mert ők fontosak és a legjobb út az egyenes út, átcsapások nélkül. Mindazon túl, hogy unom a banánt köszönöm hálával, hogy vannak ők és kitartanak az erőt igénylő őszinteség próbái során. Írott formában, köszönöm szépen minden egyes szívcsücskömnek, mert az én szívem bizony szögletes, hogy belemennek a néha véres harcokba, azt követően pedig nem hagyjuk el egymást, a kényelmes átverések szegélyezett úton, ha meg mégis hát állják őszinteségemet és újra összecsapunk. Nem könnyű a közös utunk, de évről évre mélyebb és tisztább, remélem deres napjainkra majd bátran mondhatjuk, szép barátság a mienk. Addig meg folytassuk…  

És igen unom a banánt, hogy ismételgetnem kell magamnak, hogy az őszinteség kifizetődő, még ha fáj is néznem rögös utam krátereit, amit hol magam, hol az élet robbantott ki, de őszintének lenni önmagammal előremutató és felszabadító.