Fotó és egy örökérvényű gondolat a múltból, avagy Valentin napi elő-petting…

Látkép a Stefanika menedékháztól, Alacsony-Tátra, 2016.01.23.

“Az értékes napjaim fogynak. Beletébolyodok a pénzgyártás üzemébe. Semmit se tanulok az ember triviális világából. Muszáj kitörnöm, feljutnom a hegyekbe, hogy az újat tanulhassam.”

“I am losing precious days. I am degenerating into a machine for making money. I am learning nothing in this trivial world of men. I must break away and get out into the mountains to learn the news”

 Jhon Muir

(skót-amerikai természettudós, író, az Egyesült Államok nemzeti parkjainak egyik képviselője 1838-1914)

A különböző közösségi portálok öncélúsága,  az emberi ego központba helyezése és annak, a virtuális világban való megnyilvánulása engem, mint felhasználót zavart – a ki, mit, hogyan gondolataimmal itt már találkozhattatok, amúgy a másé, nem befolyásol… sőt! -. Tehát, így jött a gondolat, hogy én majdan értéket fogok képviselni…  úgyhogy elkezdtem a természetjáró életem, az életforma bemutatását képeken keresztül, amit ezen a blogon ritkán jelenítek meg, de engedelmetekkel ide nosztalgiáznám egy korábbi gondolategységemet a vadonról. Oké, jogos. Ennek meg mi köze a jó kis elő Valentin napi pettinghez?! Semmi, de türelem, máris írom; szóval még nem késő újragondolni a vasárnap esedékes fontos napi programot. Esetleg mobiltelefonok nélkül a szabadban tölteni,  hagyni hogy a szél tova fújja gondotok,  aztánt meg már ti…

Extra pushként ismét jöjjön Jhon Muir úr

“Ezer meg ezer fárad, idegtől nyúzott, túlcivilizált ember kezdi felfedezni, hogy a hegyekbe felmenni egyenlő a hazatéréssel; a vadság szükségességét”

 “Thousands of tired, nerve-shaken, over-civilized people are beginning to find out that going to the mountains is going home; that wildness

is a necessity”