Rózsaszín, tömény édesség mazsolával, mely annyira tökéletesen szembesít lelkemben tátongó mély űrrel. Szembesít azzal a rideg gödörrel, amitől közel tíz éven át menekültem, az édesapám elvesztésétől, a gondolattal, hogy ez könnyebb nem, csak ismerősebb lesz.
A végtelen vég, a halál, aki már régóta undok családtagom.
Azóta elbúcsúztattam egy másik szentet is, a nagymamámat. Őt már bátran, méltósággal kísértem a búcsú rögös útján, még több teret adva lelkemből a mostoha rokonnak, aki idővel megerősített és megtanított bátran szembesülni az élettel, mint, ahogy azt édesapám egy nekem írt levelében írta, “légy mindig erős, bátor és egészséges”.
Én meg kedves mostoha, már ölellek és köszönöm, az vagyok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: