Szokták mondani, az élet egy körforgás. A nyaram is ennek jegyében telet, a sokakat érdekelt időutazás élményét tapasztaltam meg az elmúlt pár hónapban.
Írom: Meseszerű utazás a múlt szelében, a jelen jellemem teljességében:
Késő tavasszal részese voltam egy futó kalandnak. A fiatalember, akinek élveztem a társaságát, azért nyert pár karakternyi jelentőséget, mert vissza adta nekem a kerékpározás örömét. Az örömöt, amit gyermekfejjel szabadságnak fogalmaztam meg.
Édesapám halálát megelőzően aktívan sportoltam. Minden nyáron Ausztriában, Kaprun mellett kerékpár táborba jártam, mellette úsztam, futottam, cselgáncsoztam és táncoltam. Érthető, hogy kevés időm maradt a tanulásra, mert a csínytevéseket nem lehetett hanyagolni a sport mellett, de ez talán most annyira nem is érdekes. Nem úgy, mint a SZABADSÁG. Ehhez a testvérem kerékpárját poroltam le a fiatalember unszolására. Így teljesült be a csodás találkozásom az örömmel, amit mindannyian hajtunk. A futókalandom kellett ahhoz, hogy újra felidézzem az első gondolataimat az önfeledt élményről, a szabadságról, minden egyes pedál fordulattal közelebb kerülve ahhoz, amit apámmal együtt temettem el, a sport adta boldogságot.
A döntés júniusban megszületett, kell egy jó kerékpár. Lévén testvérem egészen magas, de még hobbi kategóriás kerós, így hát adott volt számomra, hogy tudjam, a minőség itt is nagyon sokat számít. Tehát pénz kellett, mégpedig sürgősen. A motivációm is adott volt hozzá, csupán egyetlen akadály választott el a célomtól az pedig, hogy nem volt munka megrendelésem. El is kenődtem, de kicsivel ezt követően történt, hogy megcsörrent a telefonom. A vonal végén egy kedves kollégám üdvözölt és kért fel egy hónapos fotós melóra, amire azonnal igent mondtam. Így keveredtem le az összes júliusban tartott nagyobb zenei fesztiválra, hogy az ott megdolgozott pénzemből vegyek egy kerót. (Munkáinkat itt láthatjátok ).
A következő feladatom már csak az volt, hogy megtaláljam a bizalmat egy olyan kerékpárüzlet személyzetével, akikkel reményeim szerint hosszú távon együtt tudok „fejlődni”. Szerencsémre azért se kellett messzire mennem, a szomszéd utcában rájuk is találtam.
Így történt hát, hogy az év hetedik hónapján, a fesztiválok között rendszeresen bejártam az üzletbe
Cube Curve
fejemet vakarva, vacillálva, időnként kínosan érezve magam, hogy melyik is az én KERÓM. Hosszas vívódás után megtaláltam a nekem valót. Egy olyan kerékpárt, amit fel lehet szerelni csomagokkal, és ki lehet tekerni vele a világból, oda ahova lelkem eggyé lehet a horizonttal. Magaslatokra mászni fel, onnan letisztultan, gondolatok nélkül szemlélni a világot, megélni a szépséget. Hagyni, hogy eluralkodjon az elmémen a teljesítményt követő elsöprő érzés a természet erejének varázslatos hatásával keveredve. Az eszköz hozzá egy Cube curve-ben öltött testet. A kerékpár felszereltségébe nem mennék bele, de masszív egy darab, az biztos, ezt bizonyítja a következő fejezete a történetemnek.
Négy nap, négy kerék, ötszáz kilométer
Mi
Mint a szikra pattant ki fejemből, irány Bécs, keróval! Nézzük meg Linda McCartney fotókiállítását!
„Oké-oké, na de kivel?”, merült fel a kérdés.
Beharangoztam ötletem a barátaimnak: „kinek van kedve letekerni Bécsbe? Négy nap móka és kacagás, két nap oda és két nap vissza?” hangzott a felhívás.
Csődültek is vagy hárman… így én elkezdtem tervezgetni az utat, mire az indulás napjára ketten maradtunk túratársnőmmel Dodóval.
Neki egy régi, leginkább városi kerékpározásra alkalmas gépe van. Azzal vágott neki az útnak, mindezek mellett egy ideje már nem tekert, ezzel szemben én a hétvégéken eljártam 100 km fölötti körökre (a későbbiek igen fontos részlet lesz ez).
Szó, mint száz, csak emlékfoszlányaink voltak a folyamatos intenzív tekerésről, így ismét a boltban találtam magam. Tanácsért álltam be a sorban. Kaptam is eleget, leginkább az energiapótlást illetőleg, ami fokozottan fontos, ha az ember napokat áldozz a kerózás oltárán. Történt hát, hogy energia szeletekkel és a számomra legkedvesebb instant regeneráló itallal indultunk útnak. A táskámban lapult még ló balzsam, ami szerintem és tapasztalataim alapján szintén elengedhetetlen a hasonlóan nagy útak előtt, sőt a térkép mellett még a belső guminak is maradt hely az első bepakolás során…
Indulásunk napja, szeptember 16. reggel, úticélunk Mosonmagyaróvár.
Állomások:
Röhögünk az emelkedőn, de nem sokáig :p
Tudunk élni
Mi és a tábla…
Az éjszakát egy tündéri kis magánszálláshelyen töltöttük, csak ajánlani tudom, a Bíró utca 11 szám alatt lakik Irén néni, a nagymama és fia (tel.sz.:0696/205-516).
Érkezésünket követően istenien esett a forró zuhany, amit egy alapos ló balzsamos masszázs követett. A kakaó ízű mennyei nedűt, amit hivatalosan regeneráló italnak neveznek a sportolók, mind egy cseppig megittuk, utána pedig képszakadás, alvás jött.
regeneráló kakaó
Folytatás hamarosan