Szociálisan érzékeny emberként, aki telenként igyekszik takarót és élelmet osztani a hajléktalanoknak egy nagyon érdekes tapasztalattal gazdagodtam, amit most megosztanék.
Hajléktalan Nők Egymásért Mozgalom (HaNEM) által szervezett nőnapi ünnepségen jártam a Dózsa György úton található Budapesti Módszertani Szociális Központ Intézményben (BMSZKI).
Mint a nevében is benne van Hajléktalan Nők Egymásért Mozgalom, az a szervezet, amely fedélnélküli asszonyokkal foglalkozik, az érintett nőket bevonva, együtt keresik a megoldásokat problémáikra.
Ez a szervezet egyébként A Város Mindenkié (AVM) keretein belül működik, csakúgy, mint az AVM-et, a HaNEM-et is fiatal egyetemisták működtetik. Ezek a fiatalok többnyire államilag finanszírozott képzéseken szerezik,-ték diplomájukat. Tanulmányaik mellett, dolgoznak, míg szabadidejükben karitatív tevékenységeket folytatnak. Ezek a srácok azok, akik félhomályos romkocsmákban „gyülekeznek” és a társadalmunkat érintő kényes kérdésekre keresik a válaszokat, mint a például a hajléktalanok helyzete napjainkban.
Be kell vallanom, amikor először olvastam a nőnapi buliról szóló felhívásukat, melyben kérik a „civil” résztvevőket, hogy egy-egy szál virággal támogassák a rendezvényt, elképedtem, sőt enyhén fel is háborodtam. Mondván, hiszen hajléktalanok! Minek nekik virág?! Viszek inkább higiéniás csomagot, ami hasznosabb, szerintem…
Szóval, ezzel az szurka-piszkámmal indultam utamnak, a nőnapra. Ráadásul, ekkor már délután négy óra volt, engem meg még egyetlen teremtés koronája se ünnepelt. Oké, kimondom, lelkem egyik „sárkánytojás” burka ekkorra már kezdett megrepedni.
Tehát, megérkezésemkor a BMSZKI aulájában fiatalok fogadtak, előttük különböző szabadidejüket teljesen lefedő, szociális munkájukat hirdető szórólapokkal. Begyűjtöttem egyet- kettőt, hátha hasznosan-szorgalmasak, így hirdethetem őket.
Na, de kérem! – Nekem a főszervezővel van dolgom- gondoltam, lestem is, melyik szépség lehet ő. A plakáton az állt, hogy Ámon Kata (Budapesti Corvinus egyetem PHD szociológia szak hallgatója, fő kutatási területe a hajléktalan kérdés a közpolitikában) lesz az, akinek megvillanthatom piszkavasam, a kérdését. Így történt, hogy
Én: Kérlek, magyarázd meg nekem, miért éppen virág kell a hajléktalanoknak és nem higiéniás csomag?
Ámon Kata: A nőnaphoz hozzátartozik a virág, a tisztelet és a szeretet jelképe, így ez által egy picivel több figyelmet kapnak a hajléktalanok és, hát ezek a nők az átmeneti szállásokon hozzájutnak az alaptisztálkodási szerekhez.
– Hoppá!- gondoltam lelkes laikusként, ilyen is van?!, erről szoc.munkás cimbik elbeszélései nem szóltak.
Közben haladt a műsor, így Kata kicsúszott „markomból”, már konferálta is a következő műsorszámot,
a szavalást, de még két szóban sikerült megállapodnom vele, egy nap összeülünk és kifaggathatom alaposabban. Körbenézek a teremben, elmélázok az embereken, akik leginkább mélyszegénységben élőknek tűnnek és nem, a szó általános értelmében vett csöveseknek, mert egyébként azok, kérem szépen. Éppen az egyik, Szabó Lőrinc, Lóci vereseiből idéz. Nagyon szépen, lelket érintően tagoltan szaval a „csöves”, Lakatos Bertalanné Jutka. Őt kérdeztem.
Én: Hogyan került kapcsolatba az AVM-mel?
L.B-né Jutka: Hát annak nagyon szomorú története van. Nekünk a férjemmel volt egy olyan esetünk, hogy megvertek minket a rendőrök a Kosztolányi Dezső téren. Ezután elmentem az Utcajogász szolgáltatáshoz, ami Blaha Lujza téren van és az AVM szimpatizánsai. Segítséget kéretem tőlük, így ismerkedtem meg egy nagyon kedves aktivistával. Nem hajléktalannal, hanem olyannal, aki dolgozik, tanul és normális, civil életet él, és szabadidejét ránk, hajléktalanokra áldozza. Ő hívott egy foglalkozásra. Elmentem. Nekem tetszett a hangulat, tetszett, hogy a hajléktalanok és aktivisták között nagy az egyetértés. Mindent meg tudnak beszélni. Így ragadtam ott. Nagyon tetszik, pörgős felelősségteljes munka.
Én: Mivel foglalkoznak?
L.B-né Jutka: Mindegyik csoport más. A Köztér munkacsoport az utcán, a közterületeken élő hajléktalanokkal foglalkozik. Igyekeznek megvédeni jogainkat, mint például számtalan kunyhóbontást akadályoztak meg. Az egész AVM számtalan kilakoltatást akadályozott meg.
Én: Ön is utcán él?
L.B-né Jutka: Én is kunyhóban lakom…
Aztán van a Lakhatási munkacsoport, akik kimondottan azért harcolnak, hogy a hajléktalan embereknek teljesüljön a vágyuk, hogy lakáshoz jussanak. Az emberhez méltó lakhatási jogokért dolgoznak ezek a fiatalok. Próbáljuk elérni, hogy szociális utakon az önkormányzatok segítsenek kivezető utat mutatni a hajléktalanoknak. Lakástámogatási segélyekért küzdünk, nem csak a hajléktalanoknak, hanem a mélyszegénységben élőkért is küzdünk. Ma Magyarországon nagyon sok család el van maradva különböző számlákkal. A 22.800 Ft-os alapsegélyből, nem lehet megélni. Szeretnénk, ha megemelnék a lakástámogatást, ami röhejes havi 4000 Ft, míg a kormánytagok százezreket markolnak fel havonta.
Létezik még az Ellátó munkacsoport, ami a hajléktalan emberek ellátó szolgálatával foglalkozik. Tehát, ha a hajléktalan panaszkodik, hogy a szociális munkás bántalmazza, megalázza, akkor az ellátórendszer közbelép és megpróbálja kibékíteni a feleket. Hozzá teszem, vannak kirívó hajléktalan emberek, tehát nagyon nehéz a munkacsoport feladata, igazságot tenni. De dolgoznak, szorgalmasan dolgoznak.
Én: Na de a HaNEM, hogy kerül a képbe?
L.B-né Jutka: A Hajléktalan Nők Egymásért Mozgalom tavaly augusztusban (2012) alakult. Úgy indult, hogy Ámon Kata szövetségi tagunk felvetette, hogy alakítsunk egy női csapatot, ami a hajléktalan nők problémáival foglalkozik. Így indult. Női szállókat keresünk fel, ott beszélgetünk olyan dolgokról, amiket a nők nem osztanának meg férfi társaságában. Ezeken a találkozókon csak nők vehetnek részt. Magyarországon a többség jobban megveti a hajléktalan nőket, mint a férfiakat. Az otthon ütött-vágott nő előbb-utóbb itt kötnek ki az utcán. El kéne gondolkozni minden nőnek, hogyha valaki ide kerül, annak biztosan valami borzalmas oka van. Persze ismerek masszív alkoholistákat.
Én: Mi a helyzet a prostitúcióval?
L.B-né Jutka: Érdekes módon, amióta járjuk a szállókat nem találkoztunk hajléktalan prostituáltakkal, de ahol én lakom ott sorban vannak a lányok. Stricik figyelik őket.
Hála Istennek nem tudunk hajléktalan prostituáltról, persze nem mondom, hogy nincsenek, de nem találtunk még. A hajléktalan nők segítik egymást, felkarolják a fiatalokat.
A beszélgetésünk itt félbeszakadt, mert elindult a zene, a buli!
Egyedül én éreztem magam meglepetnek. A résztvevők felpattantak székeikből és a televízióból ismert táncműsorokat lepipáló mozdulatokkal ropták a ritmusra, hol lassabban, hol gyorsabban. A hangulat engem is magával ragadott, lábamba volt a bugi. Talán csak egy szomorú pillanatom volt, amikor szerelmem hiánya felbukkant rejtekhelyéről, suttogott, hogy én bizony virág nélkül megyek haza. Így ment ez még vagy egy jó órán át, mialatt én,- lélegezz be-ki, nézd az őszinte boldogságot, örülj!-, és ismét mély levegő be és ki. – Hess, ki bántó gondolat- és ekkor Ámon Kata szavai szakítottak félbe.
– Mindenki, aki virágot adna, menjen a paraván mögé- szólt a felhívás.Elkezdődött a virágosztás. Nahát, ez az élmény gyorsan feledtette búm, mert egyszer csak a szerelem és a tisztelet lenget be a termet,
és még nekem is jutott három szál virág, így végül én is tisztelve érezhettem magam.
(Folyt.köv.interjúkkal)
nagyon szívesen lesz még folytatása!
Nagyon jó, hogy valaki erről is hírt ad! Köszi.